Meglepődtünk Freddie új külsején: 2015 óta rengeteget változott az énekes Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie az évek során rengeteget változott.

Freddie-t Fehérvári Gábor Alfréd néven ismertük meg a TV2 csatorna 2014-es, Rising Star című tehetségkutatójában.

Bár 2015 óta minden évben több dala is megjelent, az elmúlt években a köztévé műsorvezetőjeként ismeri a közönség legnagyobb része. Harmincéves korára sokat változott, nemrég édesapa is lett. Freddie, A Dal műsorvezetőjeA Rising Starban a negyedik helyen végzett, és 2015-ben nagy sikert aratott a Mary Joe című számmal. Következő, Neked nem kell című dalát már Freddie művésznéven jegyezte.


Pioneer című dala bejutott A Dal 2016-ba, amit megnyert, így a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon ő képviselhette Magyarországot. A döntőben végül a 19. helyen végzett. 2017-ben visszatért a műsorba, de már mint az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi kommentátora Rátonyi Krisztinával, akivel a következő évben A Dal 2018-nak műsorvezetői lettek.
A Dal 2019-et Dallos Bogival, a 2020-at Rókusfalvy Lilivel, míg a 2021-es adásokat Orsovai Reni énekesnővel vezette, aki tavaly Rácz Gergő oldalán a Mostantól című dallal megnyerte a dalválasztót. Az biztos, hogy Freddie haja az évek során egyre hosszabb lett. >>

forrás: Femina

Videók