Ez a vihar

Mikor már azt hittük, hogy felkel a Nap,
S plédünk az apró szemcsés homokhoz ragadt,
Fölötte meg kuncogtak a csókra hívó szavak,
Mikor már azt hittük, egy felhő fölénk haladt,
Hát csavard ki a könnyeid most esőcseppekben,
De minél jobban zokogsz, mi annál erősebben.
Úgy kapaszkodunk egymásba,
Hogy a láncok lehullanak.
Már gyorsan lepereg rólunk,
Mikor mások mást mondanak.

Ez a vihar már egyszer elvonult,
Ne kívánd, ne akard ugyanúgy,
Ha egyszer megfakult.
Ez a vihar már régen nem a miénk,
Kiderül, ahogy tisztul az ég,
Ez már csak a tiéd.
Gyere, vidd el a viharod messze,
Ez már csak a tiéd.

Csak egy pillantás, néhány év az élet játszóterén.
Ahol felnőttünk, minden perc nehéz,
Hogy féljünk bármiért.
Viszem a múltam, az ami voltam,
Lehet, hogy később már kevés, de tudod ott vár,
Az ami voltál, mert mélyen bennem él az a kép.

Ez a vihar már egyszer elvonult,
Ne kívánd, ne akard ugyanúgy,
Ha egyszer megfakult,
Ez a vihar már régen nem a miénk,
Kiderül, ahogy tisztul az ég,
Ez már csak a tiéd.
Gyere, vidd el a viharod messze,
Ez már csak a tiéd,
Gyere, vidd el a viharod messze,
Ez már nem a miénk.

Azt hittük, hogy felkel a Nap,
Mikor már azt hittük,
Egy felhő fölénk haladt.